Jelentősen átalakulnak a kata szabályai

Adópraxis Dátum Legutoljára frissítve: 2022.07.12

Olvasási idő: 6 perc


Ez a tartalom 872 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

Az átalányadózás 2022-es átalakítása már előre vetítette a kata szerint adózók lehetőségeinek átalakulását. A folyamat újabb mérföldkőhöz érkezett, mivel az Országgyűlés elfogadta a kata szabályok szigorítását tartalmazó törvényjavaslatot, amelyet – jelenlegi állás szerint – szeptembertől már alkalmazni kell. Egyelőre nyitott annak kérdése, hogy lesz-e valamilyen új adózási forma azok számára, akiknek sem az átalányadózás, sem az új kata nem megfelelő.

Ahogyan azt számos írásunkban, szakmai rendezvényünkön és képzésünkön is részletesen elemeztük: 2022-től átalakuló átalányadózásban emelkedtek a bevételi értékhatárok, kevesebb költséghányaddal kell számolni, és egy adómentes jövedelemsáv is megjelent. Az átalánydó „fazonigazítása” ezt az adózási típust versenyképessé tette más adózási formákkal, így a katával szemben is.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az új kata, a kisadózó vállalkozók tételes adója az eddiginél magasabb, évi 18 millió forint bevételi értékhatárig kínál egyszerű és kedvezményes adózási módot a legkisebb egyéni vállalkozóknak. Az adó mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint. 

Az új katásoknak csak magánszemélyektől származhat bevétele, kivételt képeznek a taxis személyszállítást végzők. 

Az új kata szabályai 2022. szeptember 1-én hatályba lépnek, a választásról szóló nyilatkozatokat legkésőbb szeptember 25-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz. Azok, akik nem kívánnak élni az új kata lehetőségével, választhatják az átalányadóra váltást is, amely 2021. január 1-je óta az egyik legkedvezőbb adózási mód. Ezeknek a vállalkozóknak több idejük lesz az átállásra, ők 2022. október 31-ig jelenthetik be az átalányadó választását.  

(Forrás: Pénzügyminisztérium)

Kapcsolódó kérdés-válaszok


Katás vállalkozó mint ügyvezető

Jelenleg főállású katás egyéni vállalkozó, alapíthat-e Kft.-t úgy, hogy ő lesz a vezető tisztségviselő is?