Az új kata szakmák szerint: szerzők és művészek ekho keretében
Olvasási idő: 8 perc
A 2022-es nyári kata változásokra adott első reakciók meglehetősen sarkalatosak és negatív töltetűek voltak, mostanra azonban már a lehetőségek is megmutatkoznak. A kisadózás egyszerűségéhez képest az adminisztrációs terhek növekedni fognak, azonban anyagilag már egyáltalán nem biztos, hogy minden „adózást váltó” egyéni vállalkozó rosszabbul jár majd. A legfontosabb tanulság továbbra is az, hogy egyáltalán nem mindegy: ki és milyen jellegű tevékenysége(ke)t végez, illetve mekkora mértékű a „kényszer” vállalkozásának működtetésére.
Művészeti, szerzői tevékenységek
A teljesség igénye nélkül ide sorolhatók a filmipar különböző területei (lásd: színész, rendező, táncművész, hangmérnök, fénytechnikus), az irodalmi területen tevékenykedők (lásd. író, nyelvész, műfordító, újságíró, szerkesztő) az ábrázoló művészet művelői (lásd. grafikus, képzőművész, iparművész – itt megjegyzendő, hogy ide tartoznak a 3D-ben alkotók is), illetve a színházi világ kiszolgálói (lásd. jelmezkészítő, cipész, kalapos, sminkes).
Ebbe a szakágba tartozók számára az ekho választása lehetséges harmadik opciót kínálhat az szja szerinti egyéni vállalkozás és az átalányadózás mellett.
Tekintettel arra, hogy ezen tevékenységeket az Ekho törvény nem nevesíti külön sem az értékhatár, sem nyilvántartás szempontjából, így az általános szabályok szerint alkalmazható ez az adózási forma.
Megjegyzendő, hogy attól, hogy egy adózó egyéni vállalkozó és vállalkozóként végzi tevékenységét az egyik stúdióban, nincs akadálya annak, hogy egy másikban ekho szerinti adózásra tegyen nyilatkozatot; függetlenül attól, hogy ott munkaviszonyban vagy szintén vállalkozóként végzi a tevékenységét és „számláz”.
Abban az esetben, ha a magánszemély egy adóéven belül mind munkaviszonyban, mind Szja szerinti egyéni vállalkozóként ekho adózás alkalmazására tett nyilatkozatot, az Ekho törvény 13. § (4) bekezdése értelmében az Szja tv. költségelszámolásra vonatkozó rendelkezéseit azzal az eltéréssel alkalmazhatja, hogy az adóévben felmerült vállalkozói költségeit (ideértve az értékcsökkenési leírást is) olyan arányban számolhatja el, amilyen arányt a vállalkozói bevétele és a jogszerűen figyelembe vett ekho alap adóévi együttes összegében a vállalkozói bevétel képvisel.
Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás
Bár szigorúan véve ez nem egyéni vállalkozói forma, ugyanakkor a vállalkozói szerződéssel tevékenységet végzők is nyilatkozhatnak egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (továbbiakban: ekho) alkalmazásáról.
Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló 2005. évi CXX. törvény (továbbiakban: Ekho tv.) 1. § (1) bekezdés értelmében a taxatív módon meghatározott tevékenységet folytató magánszemély nyilatkozata szerint a munkáltató/kifizető hely köteles az ekho adózási forma szerint teljesíteni az adózó adózási kötelezettségét.
Azaz amennyiben a munkavállaló/ vállalkozó azt választja, hogy az adott munka- vagy megbízási jogviszonyban egy egyszerűbb és költségkímélőbb megoldással szeretne élni, úgy azt a kifizetőhelynek érvényre kell juttatnia.
Az ekho adózási forma esetében tehát adott egy, az Ekho törvényben meghatározott foglalkozásnak megfelelő tevékenységet munkaviszonyban vagy vállalkozási, megbízási szerződés alapján folytató magánszemély és a magánszeméllyel szerződéses kapcsolatban álló munkáltató, kifizető.
Napjainkban az Ekho törvényben felsorolt tevékenység(ek)et végzők jelentős aránya vállalkozó, mellyel széles körű szabadságot tudhatnak magukénak – hiszen egyszerre akár több színházban, újságnál vagy éppen konkurens sorozatban is „dolgozhatnak” – ugyanakkor nincsenek vagy kevésbé jellemzőek a hosszú távú szerződések, melynek eredményeként a munkaviszony által nyújtott anyagi és szociális biztonság nem, vagy korlátozott módon tud csak megvalósulni.
A magánszemély szempontjából mindig is a munkaviszony lesz a leginkább biztonságos jogviszony, melyhez a jogalkotó is erős védelmi mechanizmusokat társított.
Ide tartozóan a betegszabadság, táppénz, a különböző szociális ellátások vagy a munkaidő terhére érvényesíthető reprodukciós eljárásban való részvétel (más néven lombik program) mind olyan mondhatni többlet jogok, mellyel a munkavállaló élhet, azon túl, hogy az elvégzett munkáért járó ellenszolgáltatást, azaz a fizetést megkapja.
Jelentős eltérések lehetnek abban, hogy egy-egy magánszemély mekkora jövedelmet tud szerezni, illetve a kifizető mekkora bevételt tud generálni egy-egy előadásból, vagy újság értékesítéséből, ezért a jogalkotó felismerve ezt az instabil jövedelem áramlást létrehozta az ekho jogintézményét.
Hasonlatosan a KATA adózáshoz ennél a kedvezményes adózási formánál is megszabott értékhatárt a jogalkotó, méghozzá az Ekho törvény 3. § (4) bekezdése szerint általános szinten évi 60 millió forintban, illetve meghatározott edzők esetében évi 250 millió forintban, valamint szintén meghatározott hivatásos sportolóknál évi 500 millió forintban.
Az Ekho törvény 3. § (7) bekezdése értelmében az ekho sajátossága, hogy fő szabály szerint a magánszemélynek kell, hogy legyen más „normál” adózás alá eső jogviszonya, melyben a jövedelme az adóévben eléri az év első napján érvényes havi minimálbér 12-szeresét vagy azon jogviszonyában, melyre az ekho adózást választotta a jövedelmét megbontva, éves szinten legalább a minimálbér 12-szeresét munkaviszonyos összevont adóalapba tartozó jövedelemként kell elszámolni, míg az e feletti illetményére az egyszerűsített adózás alkalmazható.
Az ekho szempontjából a választás joga teljes mértékben a magánszemélyé, tekintettel arra, ha a magánszemély az ekho szerinti adózást választja, a vele munkaviszonyra, vállalkozási tevékenységre, megbízásra szerződő kifizető, munkáltató is automatikusan kötelessé válik az ekho alkalmazására.
Ez alól mindösszesen kettő kivételt enged a törvény, egyrészt az Ekho törvény 4. § (5) bekezdése szerint, ha az ekho jogosult EGT-államban biztosított; másrészt a törvény 5. § (3) bekezdéses alapján, ha maga a magánszemély átvállalja a teljes – azaz az őt és a kifizetőt terhelő – ekho megállapítását, bevallását és megfizetését. Ez utóbbi esetben az dolgozónak/szerződőnek még a bevétel megszerzése előtt nyilatkoznia kell a munkáltató/kifizető felé, hiszen csak a még nem számfejtett jövedelem tekintetében lehetséges ezen adózási forma alkalmazása.
Az Ekho törvény 4. § (1)-(3) bekezdése szerint az ekho alapja a megszerzett bevétel, csökkentve az általános forgalmi adóval – a feltéve, hogy a magánszemély áfa fizetésére kötelezett –, mely meghatározott ekho alap összegéből 15 százalék ekho fizetési kötelezettség terheli a nyilatkozót.
Ettől eltérően, ha a magánszemély az adóév 183 napját meghaladóan a Tbj. szerint saját jogú nyugdíjas – mely tényről a magánszemélynek kell nyilatkozatot tennie a kifizetést megelőzően –, az ekho mértéke mindösszesen 9,5 százalék.
Mindezek mellett a kifizetőnek/munkáltatónak a fentiek szerint meghatározott ekho alap összege után 13 százalék ekhot kell fizetnie – kivéve a Tbj. szerint saját jogú nyugdíjas foglalkozása ellenértékeként juttatott bevétele után.
A kifizetőt terhelő ekho százalékos mértéke pontosan megegyezik a „normál” foglalkoztatás után fizetendő szociális hozzájárulási adóval.
Abban az esetben, ha a kifizetés számla ellenében történik (lásd. egyéni vállalkozó részére), akkor a kifizető ugyanúgy levonással állapítja meg a magánszemélyt terhelő ekhot, mint a „normál” foglalkoztatás esetében.
Amennyiben a jogosult nyilatkozatot tesz az ekho átvállalására, akkor ez a kötelezettsége a kifizetőnek nem áll fenn.
